Május végén újabb rövid, kiscsoportos kiruccanást szerveztem Svédországba. A fő feladat ezúttal András fiam és Boci barátom beavatása volt a Balti-tengeri csukázásba. Jelentem, a küldetést teljesítettük: újabb két „fertőzött” került a csapatba… és persze ezúttal is akadtak tanulságok.

Mindössze 3 nap horgászatra ugrottunk ki a közel fekvő Karlskrona vizeire. Úgy gondoltuk, még éppen elkapjuk a tavaszi szezon utolsó pár napját. A felmelegedő nyári vizekben ugyanis a csukák már szétszélednek és a távolabbi területek mélyebb részein lesnek táplálékra. Ilyenkor már nehezebb megtalálni őket. Nekünk még szerencsénk volt, mert a sekélyebb öblökben, a távolabbi területek sekély szigetei körül és a szigetek, városi kövezések mélyebb lábainál is találtunk halakat.

Nagyon megnehezítette feladatunkat a folyamatos, erős 30-50 km/órás dél-nyugati szél. A közlekedést és a horgászatot is sok helyen lehetetlenné tette. A déli külső szigetvilág sziklái körül óriási volt a hullámverés, így azoknak csak néhány védettebb részét tudtunk megdobálni, de szinte mindig volt így is kapásunk és fogásunk. Ezen a területen üdítően hatott változatosságként, hogy a csukák étvágytalanságának idején is lehetett fogni tűcsukákat. Ezek a kékes ezüstben csillogó, gyönyörű tengeri ragadozók nagyon hasonlóan csaphatók be, mint az otthoni balinok. Gyorsan húzott pilkerre, hosszúkás villantóra agresszíven vágnak rá és 60-80 dekás tömegük ellenére rendkívül sportosan védekeznek. Május végén behúzódnak a nyílt tengerről az öblökbe, követve az ívásra vonuló hering csapatokat. Szerencsére tudtuk ezt, és jó előre készültünk is a velük való találkozásra. Jó móka volt őket üldözni!

Nem panaszkodhattunk a csukák étvágyára sem, bár a napsütés néha túl erős volt és ilyenkor órákra alábbhagyott a kapókedvük. A 3 nap alatt azonban összejött 83 csuka a 2 csónaknak. Utolsó napon a nagyon erős szél elől menekülve szép példányokat találtunk az egyik hosszú, városi kövezés 3-4 méter mély lábazatánál és egy befolyóval, növényekkel tarkított sekély öbölben is. Itt kedvező volt a szél iránya és ereje is és így rá tudtunk driftelni a pályákra. Boci barátunknak szerencséje volt, mert ő egy 94 centis egyedet meg tudott fogni, de Andris fiamnak és nekem is 2-2 remek, méter körüli halunk lépett meg azon a délutánon.

Jó érzés volt látni, hogy fiam, aki nem volt még megfertőzve a peremfutós módszerrel, milyen gyorsan – szinte percek alatt – tanult meg multis felszereléssel pergetni. Ebből könnyen lemérhető, hogy mennyire adekvát ez a technika. A rövid és kemény jerk botokkal azonban fokozottan oda kell figyelni a hal megakasztása után! Ezek a botok merevek és rövidek. Nem alkalmasak a meleg vízben szokatlanul harcosan küzdő csukák fárasztására. Résen kell tehát lenni a megfelelő fékbeállítással és zsinór-adagolással.

Nagy tanulság volt ezen a kora-nyáron, hogy az eddig bevált nagy jerkek, sliderek és gumihalak helyett most a kisebb 8-10 centis, gyorsan húzott villantó szerűen működő csalik (Savage Gear Belly Up, Sebile Flatt Shad 77 SK, Baby Buster) sokkal jobban teljesítettek. Ilyenekkel fogtuk a csukák kétharmadát. Ha már kiismerték ezeket egy-egy területen, akkor az angolna utánzatok (Savage Gear Real Eel, Hard Eel – akárcsak ősszel – most is adtak még pár csukát a már üresnek hitt részeken. Valószínűleg a jó látási viszonyok miatt a lassabban vezetett, nagyméretű gliderek hamarabb felismerhetővé váltak a csukák számára, míg a heringekhez hasonló, gyorsan süvítő imitációk felhergelték őket. Színekben a sötétebb (zöldes, feketés) színek, valamint a csillogó ezüstös árnyalatok működtek attól függően, hogy borult vagy napos idő volt e. Az ősszel favoritnak számító narancsos, sárgás, pirosas „bosszantó” színekkel semmit nem fogtunk.

Nem tudom hangsúlyozni a polár napszemüvegek használatának előnyét. Ezen a vízen ezernyi hasznos információtól fosztjuk meg magunkat, ha nem polár szemüvegben horgászunk. Rengeteg alkalommal láthatjuk, ahogyan néhány csalit csak kísérgetnek, követnek a csukák. Ilyenkor változtatva sokszor sikeresek lehetünk. A tűcsukák megtalálásában pedig szinte nélkülözhetetlen ez az eszköz. Legtöbbször ennek köszönhettük, hogy a megfelelő színű és méretű csalit ki tudtuk választani.

Sajnos a giga-csukákkal vigyorgó büszke képekkel most adós maradok, mert a nagyok mind megléptek, de a jó társaság és az igazán „meleg” barátság így is az egyik legemlékezetesebb túrává tette az idei májusit.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.