Svéd tavasz 2013

2013.05.21. 01:29

A szokatlanul késői olvadás után Svédországban is gyorsan utolérte magát a természet. Május közepére helyreállt a rend és a nádas is sarjadni kezdett. Sajnos az ívás előtti éhes időszakban nehéz lett volna horgászni a jég miatt. A hónap eleje pedig lassan hozta csak meg a csukák étvágyát. Két hét után azonban ideális időjárás és rengeteg éhes csuka várta, hogy leteszteljük legújabb csalijainkat és felszerelésünket.

PANO_20130516_134221338.jpg

Jó előre kinéztünk magunknak rengeteg új felfedezendő területet és ezeket terveztük végigjárni a hatnapos túra alatt. Az időjárás is kedvezett és a hosszú nappalok miatt napi 12 órában tudtuk bombázni a sekélyebb öblöket, szorosokat és növényes platókat.

mix1.jpg

Már az első naptól szépen fogtuk a szebbnél szebb csukákat.A legjobban működő szilikon farokkal ellátott tail csalik hamar elfáradtak a  fogaktól, de szerencsére ezeket igény szerint javítgatni tudtuk twisterekből, gumihalakból fabrikálva.

mix3.jpg

Bár az időjárás igen meleg és napos volt, ami nem szokott túl sok jóval kecsegtetni, de szerencsére a szél mindig kedvező erővel szinte folyamatosan fújt Dél-keletről. A kisebb példányok egész nap szórakoztattak minket ébren tartva a harci kedvet és általában az esti órákban tudtunk a nagyobbakból fogni, de az igazság az, hogy a méret egy kissé elmaradt a kora tavasszal megszokottaktól.

DSC_4072_1200.jpg

Ennek ellenére már az első napon Ricsinek és nekem is sikerült 5 kiló körüli egyedeket csónakba emelni.

DSC_4087_1200.jpg

A méteres csuka most nem jött össze! A túra végére 6 nap alatt 86 jószágot ejtettünk ideiglenesen rabul és a legjobb 5 halunk összes hossza 430 cm-re rúgott. A legnagyobb példány is alig volt 90 cm felett.

DSC_4152_1200_mix.jpg

A folyamatos sok kapás viszont alkalmat adott arra, hogy bátrabban próbálkozzunk változtatni a helyek és a csalik tekintetében. Egyértelmű volt a kora tavaszi időszakhoz hasonlóan, hogy napos, csendesebb időben sokszor félénkebben "foghegyről" vagy egyáltalán nem ettek a csukák, Viszont ilyen meleg vízben már nagyon erős szélben, hullámzó vízen, növényes sziget-előtereken is szépen fogdostuk őket. Tapasztaltuk azt is, hogy a kisebb - 10-12 cm-es - csalikat részesítették előnyben a hideg-vizes 15-17 cm-es méretekkel szemben.

DSC_4254_mix.jpg

Míg én rendszeresen váltogattam, próbálgattam a csalikat, színeket, és 13 féle imitációval voltam sikeres, addig Ricsi néhány gumihalas próbálgatástól eltekintve szinte az egész túrát egy fekete-ezüst 10 cm-es Baby Busterrel nyomta végig ugyanolyan eredményesen, mint én. Ez az univerzális kis utánzat bőven kiérdemelte a hét végére a nyugdíjazást.

DSC_4125_1200.jpg

Természetesen nekem is lett kedvencem a hét végére, hiszen egy zöld színű McMy Tail-lel fogtam a legtöbb csukát és a legnagyobbat is.

PANO_20130515_173005804.jpg

Háromféle pályát kerestünk mindig a fogás érdekében.

1. A legnépszerűbbnek az aljnövényzettel borított nád-előterek rézsűinek medertörése bizonyult.

2. Nagyon izgalmas vadászterület volt a vastag sávban húzódó part menti nádas mély vízbe nyúló ritkásodó nádtorzsás előtere vagy nyúlványa. Ezeket igen nehéz volt elakadás nélkül meghorgászni, De itt fogtuk általában a darabosabb jószágokat. És az egyetlen kapitális példány általi lekövetés is itt történt.

3. Tökéletes táplálkozó terület az egyenletesen sekély, maximum 1,5 méter mély, de növénnyel rendezetlenül borított, olykor nagy kiterjedésű sziget-nyúlvány, öböl-vég, torkolat vagy szoros-tölcsér. Ezeket neveztük platóknak. Az ilyen platók megtalálásához elég sok keresgélés vagy jó helyismeret, de minimum egy igényes polár szemüveg kell. Ezek a részek nagy hullámzásban is csak kevéssé zavarosodnak be. Itt a felszín alatt egész gyorsan vezetett gumikkal, sliderekkel voltunk sikeresek, de csak erős szélben, vagy erősen borult időben.

PANO_20130514_152536631.jpg

Természetesen a csónaknak most is kiemelt szerep jutott, és meg kell említeni, hogy az erős benzinmotor mellett az elektromos motor, a fékező ernyő és a horgony is elengedhetetlenül szükséges volt a sikeres horgászathoz.

DSC_4178_mix.jpg

Szenzációs, élvezetes hetet hagytunk magunk mögött. A kapitális csuka fárasztását ugyan ezúttal nem tudtuk megkóstolni, de 7 halunk volt 5 kiló fölötti és az átlagosnak mondható 65 centis méret valamint a rengeteg kapás, lekövetés és fogott hal bőven kárpótolt mindenért. Biztosak vagyunk benne, hogy a felszerelés sem sokat pihenhet! Már a túra másnapján elkezdtük tervezni a következő bevetést.

mix_1200.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://rablohal.blog.hu/api/trackback/id/tr895309118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeannecora 2013.05.23. 00:10:51

Nagyon hangulatos beszámoló.Minden hozzáértőnek segítség is.A közelebbi helyet is jó lenne tudni, és hogy milyen feltételekkel lehet ott helyet kapni és horgászni.Kedvet kaptunk odamenni.Gratulálunk a fogásokhoz.Gyönyörű, nyugodt vidék.Nagyon kellemes kikapcsolódás lehetett.
Köszönjük az információkat.
süti beállítások módosítása