Van az a vicc, hogy a paraszt bácsi kijön a moziból a Star Wars vetítése után, megáll a kijáratban, ingatja a fejét, majd megszólal: Na, ezt azért már tényleg nem hiszem el! Még szerencse, hogy nálam volt fényképezőgép.

Lakásunktól alig 600 méterre folyik el a Kő-ér (Kőérberki-patak, Hosszúréti-patak, ki hogyan hívja). Amikor csak átmegyünk rajta mindig nézegetjük a vizet, vajon mit látunk benne. Az esőzések után félelmetesen megáradó kis csatornát vizslatva nem lepődünk meg egy-egy küszön, bodorkán, kisebb domolykón, de ma különös dolog történt. Épp a közelben dolgoztam, amikor Máté hív, hogy a villamos megállóban áll és a patakban rengeteg domolykót lát és, hogy nézzem meg hazafelé jövet. Gondoltam biztosan túloz egy kicsit, de mivel hamar végeztem, a patakot érintve motoroztam haza és az első lehetőségnél le is mentem a partjára. Megdöbbentem. A folyócskában 6-8 fős csapatokban bóklásztak a szebbnél szebb domolykók. Egy pár kisebb balint és bodorkát is véltem felfedezni, de amin végkép meglepődtem, hogy pár perces nézelődés alatt legalább 5-6 kisebb tőpontyot is megfigyeltem. Egy kicsit feljebb is megálltam és ott is hasonló látvány fogadott: domolykók és pontyok minden mennyiségben. Az elmúlt 7 évben ehhez hasonlót még nem láttunk ebben a vízben.

Uzsgyi hazaugrottam egy kis ultralight szerelékért és perceken belül már vadásztam is a hihetetlen halbőségben. A víz nagy jóindulattal sem mondható hívogatónak. Partján dübörög el a villamos és két forgalmas út. Több helyen is a házakból, megállókból, hidakról erősen szennyezik, szemetelik a patakot.

Partját csatornaszerűen leszabályozták több szakaszon is, így gyakorlatilag egyenes pályán halad az alig másfél kilométerre található Duna-torkolatig. Egy növényesebb részen kezdtem a dobálásba, mert megfigyeltem, hogy a halak a sűrűben megbújva csipegetik a felszínt.

Mivel végig láttam a halakat, ezért, némi óvatos, lopózkodó 10-15 dobás után nem volt nehéz kikísérletezni, hogy mire mozdulnak rá leginkább. A mini wobblerekre és a legyekre szinte nulla volt az érdeklődés. A 0-ás és 00-ás körforgókra már ráfordulgattak, de ami igazán lázba hozta őket az a piros és fehér minitwister volt. Több kapás után végre parton tudhattam egy kisebb példányt. Rengeteg nagyobb, 50-60 dekás domi is ránézett a csalikra, de őket sokkal nehezebb becsapni, ezért ezeknek a 20-25 dekásaknak is örültem. Kisebb helyváltoztatással fogtam még kettőt, de mindenhol hamar szétrebbentek a dobások és a fogások hatására. Ami viszont nagyon bökte a csőrömet az a rengeteg vonulgató, szürcsölgető, forgókban porszívózgató pontyocska. Még kilósakat is láttam közöttük, arról nem is beszélve, hogy némelyik még a minitwisterre is rámozdult. Nem igaz, hogy nem tudok belőlük fogni!

 A kis gyöngyház színű twister tűnt a legalkalmasabb ponty csalinak. A sikerhez azonban új helyet és technikát kellett alkalmaznom. A villamos megálló hídja alatt egy ponton nem csak árnyékos de mélyebb is volt a meder. Ott kuporodtam le a parton és a twistert a fenékre leengedve egészen pici spiccrázással mozgatni kezdtem a csalit. Én lepődtem meg a legjobban, amikor erre a dropshotos cincálásra azonnal ráfordult 3 nagyobb árnyék. Mire az átlátszó vízben észleltem, hogy ezek pontyok, azt is láttam, hogy az egyik gondol egyet, visszafordul és felszippantja a twinyót.

Egy kis rebellió után hamar kiemeltem a kis 60-70 dekás tövest. Nem hittem, hogy ilyen hamar be tudom csapni őket. A helyszínt azonban el kellett, hagynom, mert nem láttam a környéken már domikat a kavarodás után. Fokozatosan ereszkedtem egyre lejjebb és a technika nem változott. A növényzet szélén kellett a csalit vezetni, lehetőleg minél távolabbról megdobva az ígéretesnek hitt pontot. A kapás szinte egyetlen új helyen sem maradt el, de nagyon óvatosan raboltak a minitwisterre így ezután már csak egy 15 dekásat sikerült fognom, azt is elvesztettem kiemeléskor, a magas part miatt.

Bár a Kőérberki lakópark fölötti szakaszon találhatunk egész szép részeket, azért a rózsavölgyi 3 megállónyi terület igen rútnak mondható. A Pista néni hídja alatti szakasz már-már romantikusnak nevezhető helyi mércével! Ráadásul a csőhidacska alatti mélyületben többször is 3-4 igazán gyönyörű domolykó mozdult rá a csalimra. 80 dekánál is nagyobbak lehettek, de sajnos semmilyen nálam lévő imitációval nem tudtam kapásra bírni őket.

Két órányi bohóckodás így is nagyszerű élményt nyújtott ezen a kis patakon és újra bebizonyította számomra azt a tételt miszerint a helyieknek minden vízen, még egy ilyen  jelentéktelen kis patakon is óriási előnyük van, hiszen minden változást, jelet azonnal le tudnak reagálni. Nem tudom, hogy honnan jött ez a példátlan halbőség. Lehet, hogy a Dunából úsztak fel valami szeszély folytán, lehet, hogy az éjszakai zápor mosta ki őket a Sportmax halastavából, mindenesetre csodálkoznék, ha holnap is itt lennének.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.