Néhány tucat svéd csukával és átáztatott esőruhával a hátunk mögött úgy éreztem ideje egy kicsit feljebb lépni. Ezt nem csak képletesen, és a fogási eredményeket illetően gondolom, hanem szó szerint is, ugyanis a csukás zóna déli területeit kipróbálva az északabbra húzódó partvidékeket tűztem ki felderítéseink célpontjaként. Azt gondoltuk, hogy a tavaszi felmelegedés idején nagyon jó fogásokat ígér a folyók torkolatában elterülő, sekély, fehérhalakban gazdag régió. Választásunk a Stockholm közelében fekvő Trosa városára esett.

A 2005-ös beoltó kiruccanás után csak egy dolog volt kérdéses: mikor térek vissza Svédországba? Az útról hazafelé már az autópályán, Győrnél azon törtem a fejem, miként juthatok el ismét álmaim vizeire. A vágyakat egy kicsit elnyomta a nyári és őszi hazai pergető szezon, de karácsonykor már intenzíven készültem a tavaszi újabb utazásra.

Az áprilisi pergető horgászattal sosem volt szerencsém idehaza. Az igazi kedvencek, a balin és a süllő még tilalom alatt áll és a harcsázásban sem vagyok nagy menő. Két-három alkalom a finomszerelékes keszegezésből pedig bőven elegendő volt mindig is, hogy ébren tartsa a horgász ösztönöket és üdítő változatosságot nyújtson a tavaszi napokon. Pár alkalomnál több azonban már untatott, nem éreztem benne elég kihívást. Maradt hát a csukák kora tavaszi hajkurászása, de éveken keresztül sem a holtágakon, sem a tavakon nem tudtam felmutatni sikereket ebben az időszakban. A rengeteg hazai betlis nap, az ilyenkor megszokott kiszámíthatatlan időjárás és vízállás egyre hajtott valamilyen nagy kihívás, a külföldi vizek felé.

Pergetés a Gyöngyös-patakon

2011.03.21. 10:54

A tilalom idején gyakran tervezgetem az éves pergető túráim helyszíneit. Kellemes emlékként ötlik fel bennem minden alkalommal a Vas megyei Gyöngyös-patak. Minden évben legalább egyszer meglátogatjuk ezt a csodálatos vizet. Nem túl nagy kihívás, de roppant kellemes szórakozást nyújt és remek alternatíva a változatosság iránt éhes dunai, tiszai vagy balatoni rablóhalazók számára. A patak a közhiedelemmel ellentétben nagyon hosszú szakaszon eredményesen horgászható. Egy teljes napot is kitölt, amíg végigjárjuk csak a Lukácsházi részt. Vadregényes, nyugodt időtöltést adott nekünk mindig és általában fogtunk a folyócskában sebest, szivárványost és domolykót. Aki igazán szép állapotában szeretné látni a vizet, az figyelje az időjárás jelentést és a csapadék térképet, mert az Ausztriában lehulló eső nagyon hamar eléri és zavarossá teszi a patakot, ami pedig rettenetesen lerontja a fogási esélyeket. Szerencsére a víz tisztulása is sokkal gyorsabb, mint a nagyobb folyókon, ezért 1-2 csapadékmentes nap után már jobbak a lehetőségek.

Asszony-wobbler szalonnával

2011.03.16. 08:43

Múlt héten különleges öröm ért. Asszony István postán küldött nekem hármat az általa készített wobblerekből. Tetszetősek és jól kidolgozott masszív darabok. Egy rövidke csali tesztelésre vágytam a Dunán, no meg frissen javított gumicsónakomat és motoromat is ki kellett próbálnom. Arról nem is beszélve, hogy egy jó darab angolszalonna is került a csomagok közé...

Sajnos a múlt heti 2 napos betlim alkalmával volt időm gumihalaimat nézegetni, tesztelgetni. Néhány típust felvettem mozgóképre a csónak mellett belógatva, a Tisza áramlatát kihasználva. Akkor vegyük sorra őket, természetesen a kedvencektől haladva...

Gumihalas szezonzáró

2011.02.28. 11:21

Olyanra sikerült a szezonzáró gumihalazás, amilyen az egész őszi-téli idény volt: gyönyörű volt a víz, az időjárás... csak éppen halat nem fogtunk!

A téli évzáró horgászatra a márciusi süllő tilalom előtti hétvégén a tiszafüredi élő Tiszát céloztuk meg. Első nap még egyedül, második nap Boci barátommal szűrtem a vizet, de a kellemes, szabadban eltöltött horgász órák ezúttal sem a halak miatt maradtak emlékezetesek. Rengeteget dobáltunk. Már 8 órakor vízre szálltunk a Szabicsban és mindkét nap napnyugtáig lankadatlan ostromoltuk a medret a gumihalakkal, de még kapásig sem jutottunk. Az esti kikötések alkalmával bebizonyosodott, hogy mások sem arattak. Első nap inkább reggel fogtak pár kisebb süllőt (Csikós Tomi barátunk 3 süllőjével a kikötő érmesei közé tartozott), aztán este már szinte senki semmit. Második nap alig láttunk, hallottunk egy-két fogásról, pedig rengetegen voltak a folyón. Mi mégis jól éreztük magunkat ezért egy kis képes hangulatjelentést láthattok az alábbiakban.

Közeleg a tavasz, és vele együtt a rablóhalas tilalmi idők is. Ezért nálam április már régóta a svédországi csukázások ideje. Az ottani időjárás úgy 2 hónappal van lemaradva a mienkhez képest, ezért április végén, május elején a mostani, tél végi körülmények között horgászhatunk. Ebben az időszakban általában nehezebb a csukák megfogása, de az igazán nagyok ilyenkor jönnek...

Felteszek egy régi videot, ami talán megint egy lépéssel közelebb viszi a svédországi csodához azokat, akik komolyan érdeklődnek a skandináv horgászat iránt. A későbbiekben is adagolom majd a beszámolókat és az egyre részletesebb infokat a sok-sok Balti-tengeri túrámról.

Amit most láthattok az Pásztor Pipen és Benyhe János kellemes társaságában eltöltött, 2007 tavaszán történt utazásunk alkalmával készült. Nekik ez volt az első (és lehet, hogy az utolsó?) svéd csukázásuk, ami sajnos nem sikerült túl jól, hiszen a kaland minden napján csak 2-3 csukát tudtunk fogni csónakonként és ráadásul kinti viszonylatban nagyon kicsiket. Ezt annak tudom be, hogy túránk alatt vagy túl erős volt a szél vagy nagyon sütött a nap és mindkettő kedvezőtlenül befolyásolja az ottani fogást. Nekem a horgászatok helyett csak az operatőri és túravezetői szerep jutott. Sajnos az igazán üdvözítő módszerre (a sekély vízi jerkelésre, gumihalazásra) akkor még nem találtunk rá.

 

Rekordlistám

2011.02.10. 22:44

Jegyzeteim alapján összegyűjtöttem minden halfajból a legnagyobbakat. Alábbiakban láthatjátok őket adatokkal, megjegyzésekkel. A halakat megpróbáltam büszkeségi sorrendbe is állítani.

Tiszai gumihalazások 1.

2011.02.09. 07:07

Gyermekkoromban utáltam veszíteni. Lehetett az tanulás, sport vagy játék mindig a győzelemért hajtottam. Emlékszem, Zoli bátyám is nehezen viselte a kudarcot, de ő egy dühöngéssel vagy legyintéssel hamar túltette magát a helyzeten, engem azonban napokig emésztett egy-egy vereség. Dúlva-fúlva vetettem magam újra és újra olyan vetélkedésekbe, melyekben gyakran jöttek a pofonok.

Szerencsére idősebb koromra a tapasztalatok lehűtöttek, de a kihívások és a sikertelenség okainak makacs keresése megmaradt.

Téli gumihalazások a Dunán

2011.02.03. 10:16

Motorbalesetemből kezdek felgyógyulni. Nagy szerencsém, hogy lábadozásom alatt előbb kemény fagyok és jégzajlás gyötörte a süllőzőket majd egy masszív árhullám vonult le a Dunán és a Tiszán, így valószínűleg nem sok alkalmat hagytam ki.

2000-ben vásároltam azt a Berkley Series One pergetőbotot, amellyel egy gyönyörű harcsát sikerült fognunk 2008 január 21-én a Tisza 424-es fkm-nél.

Ismét egy video Pásztor Pipennel történt kalandozásaink idejéből 2004 júliusából.

2004 májusában Pásztor Pipennel és Csákó Gabival tettünk egy kirándulást a körösszakáli gáthoz. Akkor még merész álmokat szövögettünk egy pergető video-ról, amely bemutatná a magyar vizeken eredményes módszereket. Ahhoz képest, hogy az anyag több mint 7 éves, szerintem kiállja az idő próbáját, bár nem tudom, hogy a filmen bemutatott terep azóta hogyan fest. Mindenesetre akkor jó szórakozást nyújtott! Alant megtekinthetitek

Svéd horgász filmünk

2011.01.25. 11:15

Második svédországi túránkon, 2006-ban vettük a bátorságot, hogy filmet készítsünk ottani horgászatunkról. Néhány év távlatából és tucatnyi svéd túrával a hátam mögött természetesen horgász-szakmai szempontból most már kicsit korszerűtlennek tűnik, de még így is versenyképes a hazai silány horgász-video palettán, arról nem is beszélve, hogy Attila gigacsukája még svéd mércével mérve is egyedülálló.

 

 

Az első sárkány

2011.01.23. 22:46

Várjuk a hideget, de csak nem jön. Pedig már november van. Szasza barátom ennek ellenére türelmetlenül járja a Dunát. Szinte minden nap megpergeti szokott helyeit, de csak ritkán sikerül vámot szednie. Telihold után nem sokkal azonban izgatottan invitál egy folyami randevúra. Azt mondja, ma valahogy érzi a halat.

Budapesti balinok

2011.01.23. 19:59

Szerző: bazuka1

6 komment

Címkék: duna balinok

süti beállítások módosítása