Jobbparti party

2013.12.16. 00:29

1.jpgAz igazi horgász nehezen tudja magából kiölni ragadozó énjét. Az élet minden területén próbál kapcsolatot teremteni szeretett hobbijával. Kutyasétáltatás közben én is ígéretes süllős pályákat kerestem... és találtam...

November elején 13 év után újra kutyázásra adtam a fejem és nem bántam meg. Manó a bűbájos fiatal boxer szuka hamar szeretni való családtag lett, és elválaszthatatlan társammá vált. A hideg időben is hosszú túrákra kényszerített és természetesen a Duna parti séták alatt nem álltam meg, hogy a süllős pályákat firtassam. Egyik múlt heti kirándulásunk alkalmával derítettem fel egy izgalmas, 1,5-2 km-es partszakaszt. A parti kövezésen, galériaerdőn bóklászva több izgalmas langót fedeztem fel. Alig vártam az alkalmat, hogy élesben is letesztelhessem ezeket. Nem tudom, miért, de valahogyan jobban bízom a jobb-partban. Vannak, akik a keleti oldalban bíznak, vannak akiknek mindegy, de nekem valahogy a budai oldal nőtt a szívemhez és az igazat megvallva már a kezem is csak erre áll rá. Alig vártam hogy élesben is meglőjem az új terepet. Hozzájárult az ismeretlen terep szeretetéhez az is, hogy szombat délutáni csónakos pergetésem alkalmával a megszokott, jól bevált makádi szakaszon 3 másik csónakkal jártuk a "forgószínpadot"... egymás helyeit dobáltuk miután a másik odébbállt. Ez a népsűrűség nem jót tett a halaknak sem... persze, hogy betliztem az amúgy ígéretes jó víz- és holdállású napon. Tetézte haragom, hogy miközben én nulláztam, Boci barátom alig 3 km-rel alattam egy kevésbé preferált helyen egy szép süllővel a tasakjában mehetett haza. Nem is csoda, ha engedtem Attila unszolásának és a vasárnapi napot vele közösen a vadonatúj partszakasz feltérképezésére szántam.

2_1.jpgTalálkozásunknak nem csak az adott apropót, hogy Atti majdnem két éve nem fogott dunai süllőt, hanem az is, hogy legutóbbi közös horgászatunk alkalmával (ki tudja melyikünk hibájából) a makádi kettes kutyrában hagytuk a horgonyomat, és Attila úgy érezte a horgony fájó hiányát most egy frappáns darabbal tudná pótolni. A kis 60 dekás, 20 éves szerkezet rövid idő alatt a szívembe lopta magát. Nem csak azért mert arasznyi mérete ellenére kiválóan megtartja a csónakot a sodrásban is, hanem azért, mert ezzel a kis félkilós cuccal majdnem 10 kilóval csökkentettem a csónak felszerelését.

3_pic.jpgA horgonyt azzal háláltam meg, hogy megmutattam Attilának az első általam ígéretesnek képzelt forgót. Szépen rá tudtunk állni, mert még bőven világos volt. Az azonban mégis csak pofátlanságnak hatott, amikor a második dobásra egy gyönyörű másfeles tüskést karmolt ki, míg én egy túlsúlyozott olcsó twisterrel próbáltam feltérképezni a terepet és az akadókat. Atti hamar ráizgult a pályára és a csalijában is nagyon bízott. Nem csoda, hogy alig 10 perc múlva a csónak alól, a 3 méteres vízből pumpálhatta fel következő áldozatát, ami már egy kicsit darabosabbnak hatott és ütötte a kettőfelet.

4_pic_600_1.jpgKezdtem feszengeni a csónakban és próbáltam saját erényeimet fényezni, hogy "ugye milyen jó pályát találtam"? De a valóság az volt, hogy a tizedik üres dobás és a harmadik csaliváltás után kezdtem magam rosszul érezni. Az előző heti feltérképező túrán kinéztem még három, lejjebb fekvő, sokat ígérő törést, ezért próbáltam társamat rávenni, hogy álljunk odébb. Attilában volt egy kis egészséges elégedettség, ezért könnyű volt őt meggyőzni.

5_pic.jpgAlig kellett 200 métert ereszkednünk, hogy én is elveszítsem szüzességemet. A következő meglassuló víznél megint tökéletesen álltunk be a parttól alig 10-15 méterre. Alattunk a víz nem volt még 3 méteres sem. A második animálásnál, amit egy hosszú 30 méteres dobás után kezdtem meg, agresszív kapást kaptam és sikerült szépítenem egy kiló-forma ebfogú formájában. Ilyen ez az új hely?... Kánaán! Gondoltuk... Aztán egy jó darabig lehűtötte izgalmunkat a feltámadó kellemetlen északi szél és a tény, hogy a következő két jónak vélt helyen egyiken sem sikerült kapást kicsikarnunk.

6.jpgMár sötét volt, amikor visszaálltunk a legelső tuti sódergödör fölé. A beállás persze így sötétben, az ismeretlen helyen okozott egy kis gondot, de még így is hamar kikaptam egy kilós példányt a csemege fajtából. Ritka a Dunán a 4 süllő egy este, de mi még bíztunk a szerencsénkben és tovább faggattuk a 3 és feles mélységet. Még wobblereket is bevetettünk, mert mindketten megállapítottuk, hogy méltánytalanul mellőzzük őket az eszköztárból és a hely pont alkalmas volt egy kis rapalázásra. Hiába, aki egyszer ráérez a gumizás ízére, az utána már  a többi műcsalit csak fanyalogva nézi. A megállított, ejtett villantó csuka-kapásai és a svéd jerkes ráharapások azért vetekszenek ezzel az élvezettel,de szó ami szó kevés dolog tud izgalmasabb lenni egy ejtős gumi-rántásnál. Arról nem is beszélve, hogy ezzel a módszerrel lehet szerintem a legpontosabban meghorgászni a kívánt vízréteget legyen az akár alul vagy felül.

7_pic.jpgPersze több halunk már nem akadt, hiszen jócskán benne jártunk már a decemberi estében. Attila a 8 centis Pulse Shadek realisztikus színváltozatait erőltette, míg én a 4 collos LunkerCity Shakereknek szavaztam bizalmat és ez elég is volt az egyenlítéshez. Bár a csónak kipakolásakor már csípős volt a téli levegő azért mégis mindketten azon járattuk az agyunkat, hogy hogyan lehetne ide holnap hajnalban is visszanézni...

A fotók Jiayu G2S mobiltelefonnal készültek!

Szerző: bazuka1

Szólj hozzá!

Címkék: duna gumihal

A bejegyzés trackback címe:

https://rablohal.blog.hu/api/trackback/id/tr985694503

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.