Begyorsult és megemelkedett a Duna, de szerencsére ez a téli áradás ritkán zavarja be annyira a vizet, hogy ne lenne érdemes egy kis gumihalazással próbálkozni. Mi is a délutáni pergetés mellett döntöttünk és jól tettük!

A felgyorsult folyam még mindig nem érte el az átlagos szintet, de olyan hosszú ideje állt és apadt a folyó, hogy egészen furcsa volt a rohanónak tűnő vizet csodálni. A pár napos áradás nem érte el még a hullámteret sem, a Duna a legszűkebb medrében maradt, ezért kevéssé zavarosodott be és hordalékot is csak keveset hozott. Mégis Attila javaslatára az esti horgászatot az egészen mély, szinte álló vizek átkutatására terveztük szentelni. Hajlottam Attila ötletére, mert én is azt képzeltem, hogy az elmúlt másfél hónapban a szokatlan lassú vízben ellustuló halak most talán a langó, mély vizekbe húzódnak pihenni és persze táplálkozni. Első megállónkkal is egy kavargó 5-6 méteres mélységet tapogattunk át. A 8 centis gumihalakhoz 15 grammos fejeket kért a hömpölygő mélység, és mi szépen tudtuk is vezetgetni a csalikat, de kapásunk fél óra alatt sem volt, ezért még nagyobb mélységeket szerettünk volna keresni. A környék legmélyebb vizénél, az egyik rugany mögötti 11 méteres kút fölött vetettünk horgonyt. Még világos volt, ezért jól feltérképezhettük az áramlási viszonyokat. A kő mögötti visszafolyás határára álltunk és a legnagyobb mélységekbe dobáltunk. A 15 grammos fejek szokatlan hosszú ideig süllyedve, de talajt értek. A fonott zsinórokkal tökéletesen éreztük, hogy a fenék mennyivel puhább, iszaposabb, mint a sodrós részeken.

Talán ötödik-hatodik feltérképező dobásomra, a kút képzeletbeli torkolatánál jó koppintást kaptam, de a hal nem lett meg. Csalit cseréltem és immár nem a kút alját, hanem a szélét és a kőlábat fésülgettem, ahol még mindig 6-8 méteres mélységet találtam. Épp, amikor megjegyeztem, hogy tökéletesen lehet vezetni a csalit, jött is a rántás törvény szerint. A tettes egy kilóforma sütyi volt, mely meghozta jókedvünket, hiszen igazolta elméleteinket: a halak itt vannak a mélyben. Ennek megfelelően egy perc sem telt bele és Atti is pumpálta halát a mélységből. Ez sem haladta meg a csemege méretet, de örömünket és izgalmunkat igencsak fokozta.

A dobálgatást apró átállásokkal színesítettük, hogy a rugany mögötti kavaró kutyrot minden oldalról megtámadjuk, de a következő félórában nem volt kapásunk. Hátha kimozdultak vadászni a homokos, sóderes részek felé! Ez a tipp vezérelt arra, hogy átálljunk, és a rugany alatti zátony esését vizsgáljuk meg tüzetesebben. Csendesen eveztünk lejjebb és tökéletesen a törés fölé tudtunk állni. A csalikat a mélyebb víz felé dobva emelgettük a könnyebb fejű gumihalakat a rézsűn felfelé. Nekem a második dobásra jó koppintásom volt, de a hal elment.

Kis szünet következett és 10 perccel később egy ilyenkor tél idején már-már megszokott nyúlós kapásnak vághattam be. A tettes egy kilóhuszas tüskéshátú volt. Úgy látszott esznek a süllők, és tényleg ide, a sekélyebb homokra vándoroltak át. Ezt igazolandó, 2 perc múlva egy újabb kiló körüli sihedert kezelhettem le. Dörzsöltük a tenyerüneket, de hiába dobáltunk tovább, a csendes területet valószínűleg összejárkáltuk, szétdobáltuk. Mindketten egyértelműen a helyváltoztatás mellett döntöttünk.

Egy másik rugany mögötti, kevésbé mély víz felé vettük az irányt. A sötétben kissé nehezen találtunk jó kikötési pontra. A hold egészen elfogyó fázisban volt és a teljes sötétség megnehezítette dolgunkat, de lassan megtaláltuk az a helyet ahonnan a rugany mögötti mélységet megtapogathatjuk. Kicsit szerényebb volt itt a víz. Próbálgattuk a fejeket, én éppen a 10-13 gramm között vaciláltam, amikor kemény rántást kaptam a 8 centis Kopytóra. Jó súlyt is éreztem a horgon, de az első fejrázásra a hal elszabadult. Nagyon bosszantott a dolog, mert nem nagyon hittem benne, hogy ezután még fogunk halat. Attila is kettőzött lelkesedéssel dobált, ráadásul egészen másfajta Mann’s és Nevis gumihalakkal. A gyűrűk állandóan befagytak a recsegő hidegben és ez különösen Attinak okozott gondot, mert Nanofil zsinórja a jeges gyűrűkön könnyen elszakadt a legváratlanabb pillanatban. Negyedórát kellett várnunk a következő akcióra. Én maradtam a kis Kopytonál, de a fejet a végletekig lekönnyítettem. Vékony zsinórom miatt 10 grammos fejjel emelgettem és lassan eresztettem a fenékre a csalit, amikor klasszikus veretes ütés érkezett és rögtön éreztem is a darabosabb harcost a madzag végén. Jó erőben volt a pajti! Még a fékről is lehúzott egy-két métert, de pár pillanat múlva már így is csodálhattuk az ezüstös testet a fejlámpa fényében.

A 64 centis, 3 kiló feletti jószág bőven meghaladta az én kódexem szerinti hazavihető méretet, ezért természetesen visszaengedtem. Talán ezért, vagy az újabb kisebb átállás miatt, ezt nem tudom, de a köves lábazat mellett, szinte függőlegesen jojóztatott gumimra nem sokkal később kiló feletti jelentkezőt regisztráltam és kísértem csónakba. Ez volt aznapi hatodik halunk! És még mellette volt rontott kapásunk is. Nem rossz egy ilyen fagyos téli estén! Két nappal később Bocival is megismételtük az útvonalat, de a folyó az apadás ellenére sokkal barátságtalanabb színét mutatta. A bebarnuló víz nekem sohasem jelent jót. A sima nap után ez fordítottra sikerült. Most a süllők oktattak minket. Ennek ellenére volt 3 gyönge pöccintésünk, de egyik sem akadt meg. Szerintem most egy jó egyhetes átmeneti időszak következik, amikor a halak nehezen bírhatók kapásra és utána jön a megnyugodott, zúzmarás, ködös januári hideg, ami majd meghozza a matuzsálemeket is! Úgy legyen!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.