Szenzációs az idei gumihalas idény a Dunán. Szinte minden nap tartogat valami újat és jó fogásokat. A november a süllők mennyiségével elégített ki, és így december elejére már a méretre sem lehet panaszom.

Egyre gyakrabban látogatok mostanában a vízre. Olyan gyakran, hogy ki kellett találnom egy új eljárást a csónak vízre-tételére és szállítására. Na, nem állítom, hogy egyedi volt a találmány, hiszen mindössze egy tetőcsomagtartó tette könnyebbé és egyszerűbbé az életem. Így kevesebb időt kell töltenem a csomagolgatással, szerelgetéssel, ráadásul egyedül is meg tudom oldani a feladatot.

Nem csak a halak kapókedve hívogat mostanában a Dunára. A hihetetlenül alacsony, negatív rekordot is megdöntő, áttetsző víz engedni láttat olyan part és meder alakulatokat, amik az eddig megmagyarázhatatlannak tűnő örvényekre, burványlásokra, visszaforgókra adnak magyarázatot. A tenger-tiszta folyón lassan sodródva még a fenéken lévő kagylók, kövek, ágak is megfigyelhetők most. Szenzációs! Sokkal könnyebb így egy-egy eddig elhanyagolt, de most már ígéretesnek látszó területet megdobálni. A Dunán rendkívül fontosnak tartom a helyes beállást. Szinte fél siker. Ha az akadó vagy a teknő, esetleg a törés fölé a megfelelő távolságban és szögben sikerül ráállnunk, akkor szinte nem is tudunk hibázni a csali vezetéssel. Ebben a csendes kiszámítható sodrásban még a beállás is jóval könnyebb. Az időjárás továbbra is kedvező. A hideg még kibírható, bár már kellemetlen, de nem fagyasztja a gyűrűket. Magas a légnyomás, a szél kíméletes, estére lecsendesedő, a levegő párás és a ködös borult ég sötétje ellensúlyozza a víz túlzott átlátszóságát.

Gyerünk hát, minden adva van a halvadászatra! A november eleji bacchanáliára már persze nem is számítok, de a Duna továbbra is elkényeztet halaival, hiszen mindig ad egyet-egyet, és már a darabosabbakból is csipegethetünk. A szezon eleji kiló körüli méret most feljebb csúszott egy lépcsővel és 2-3 kiló közöttieket tudtam fogni. A csalikat egyértelműen nagyobbakra hangoltam és a 6-8 centis eddigi favoritok helyett a 10 centisek kezdtek jobban működni. Sorra jöttek az 50 centi feletti egyedek.

Horgásznaplóm tanúsága szerint a november vége általában jobb süllőket tartogat. Ha hinni lehetett a híreknek, a helyi horgászok is elkezdték fogni a napokban a szépeket. Ilyenkor gyakran van egy időszak, amikor be lehet csapni az öregebbeket is. 2003-ban, 2007-ben és 2008-ban is fogtam ebben az időszakban szebb, 5 kiló feletti süllőt. Ennél nagyobb esély a vén sárkányok megfogására szerintem majd csak januárban adódik.

Nem csoda hát, hogy felfokozott kalandvággyal vágtam neki újra és újra a folyónak az utóbbi héten. A legcsodálatosabb a nagy hal megfogásában az a tény, hogy sohasem tudjuk előre, mikor fogunk találkozni vele. Mindig keressük a jeleket és egy idő után már talán sejtjük is az esélyt, de bizonyosak soha nem leszünk. Ez a bizonytalanság és kiszámíthatatlanság teszi a legértékesebbé a süllő trófeát.

Valahogy éreztem, hogy aznap egyedül kell lemennem. Előző nap Attilával elég jól belenyúltam és 6 süllőm is volt horgon, amiből igaz csak kettő lett meg, de négyet láthattunk is a tiszta vízben és egész jónak tűntek. Nem csoda, ha a következő napra is rápörögtem. Egyedül mentem minden kötöttség nélkül és ilyenkor, erősebb bennem a felfedező vágy is. Hajt valami egy titok felé, amit csak én fogok ismerni. Még, ha nem is így van ez az illúzió is emeli az izgalmak szintjét. Egy olyan helyen tettem le a horgonyt, ahol az elméleteim alapján süllőnek kellett lennie, mégsem szántuk rá soha a kellő időt. Pár éve vermelő halakba botlottam itt és egyik nyáron magasabb víznél volt egy jó harcsa-kapásom is ezen a területen, mégis eddig valamiért kimaradt a szórásból.

Most azonban csendesen és precízen beálltam az általam vélt legjobb helyre. Még világos volt, talán negyedóra lehetett napnyugtáig. Az első dobás a keresgélés érzésével telt, és félúton döccentett is egy kisebb akadó, talán valami közepes méretű ág a fenéken. Optimális helyen állok, gondoltam. A gumihal súlyozása ideálisnak tűnt, és ahogy közeledett felém a felszín alatt már 2 méterre felfedeztem a zöldes kis szilikon csalit. Megdöbbentő volt, hogy ez a viszonylag terepszínű műhal is milyen tökéletesen látszik. Valamilyen hirtelen jött ötlettől vezérelve arra gondoltam, hogy eltúlzom a színeket és egy citromsárga fejű piros testű összeállítást raktam fel. Még el is mosolyodtam, mert eszembe jutott Szily Laci örökérvényű definíciója az Etetés-ből miszerint: „A wobbler egy fából vagy műanyagból készült, alakjával, mozgásával és színével kishalat utánzó csali. Ennek megfelelően a legnépszerűbb a kétrészes UV-narancssárga változat.” Na, akkor nesze! Küldtem útjára a kis Sharkot és meg sem lepődtem, amikor félúton, az előző döccenés helyén most agresszív rántást regisztráltam.

Akkor ellenben humoros hangulatom komolyabbra váltott, amikor a tőlem 15 méterre küzdő halat fél-vízen megpillantottam a sodrásban. Az egész fárasztást lemozizhattam az üvegtiszta folyam miatt és hamar meg is nyugodhattam látva, hogy tökéletes az akadás. Szépen ment már minden innentől. Egyedül csak a fotózás várható nehézségei támasztottak bennem némi aggodalmat, ezért felkantároztam a jószágot és folytattam a horgászatot.

Ezen a helyen több kapásom nem akadt, pedig többször hallottam, olvastam már olyat, hogy az öregek is összeállnak, de sajnos most még ez a momentum hiányzik a személyes tapasztalataimból. Egy gyors átállást követően, egy pár száz méterre lévő akadónál azonban akasztottam egy másfeles süllőt, ami szinte nevetségesnek tűnt az öreg mellett. Az arányok kedvéért le is fotóztam őket a csónak aljában. Az egyik 49cm és 1,45 kg, a másik 80cm és 7,2 kg 51 centis körmérettel. Partra szállva aztán összeügyeskedtem egyedül valahogy azt az egy-két fotót, aztán szabadon engedtem a gyönyörű állatot. Eszembe sem jut valahogy egy ilyen hatalmas hal megölése. Az a mondás viszont egyre mélyebben vésődik a kobakomba, amit Svédországban egy horgász-csónakon olvastam és hevenyészett fordításban talán így hangozhatna: Ne szabj határt a fogásaidnak, de korlátozd az étvágyadat!

Másnap Norbival szálltunk vízre, de folyton az „egyszer volt Budán kutyavásár” igazsága járt a fejemben, és nem nagyon hittem a jó fogásban. Az időjárás sem kedvezett, mert a déli szél felerősödött és folyton visszatolta a hajót a sodrásban, megnehezítve a pontos beállásokat és a nyugodt horgászatot. Még így is sikerült két kisebb kiló körülit kipiszkálnom egy teknőből, hogy teljes megelégedéssel várjam az elkövetkező 1-2 frontos, szeles napot.

Ez most a vég, vagy még csak a kezdet? Ennek a kételynek a tisztázása fog hajtani a Dunára télen is, amíg csak a csikorgó hidegek, az időjárás, no meg a pénztárcám engedi!

 Köszönet Pipennek az autóért, Bocinak, Attilának a fotókért!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rablohal.blog.hu/api/trackback/id/tr723431977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steveolson · http://steveolsonhun.wordpress.com/ 2011.12.02. 19:36:04

Gyönyörű az a nagy süllő! Ahogy megláttam a haldon, egyből a blogodra kattintottam, hogy fent van e a teljes történet! Nem csalódtam!

wolf666 2011.12.02. 20:23:23

Hát Balázs, minden tiszteletem a tiéd,a kitartás meghozza a gyümölcsét és a jellemet is pallérozza.
Gratulálok ,és sok kitartást és nagy halakat kívánok neked.

Somefire 2011.12.03. 08:26:56

Gratulálok Balázs! Nagyon szép halak!

vilheim 2011.12.03. 19:31:23

Először arra gondoltam, hogy bizony-bizony, valamennyi Opel éppen ott kopik el először. A végére aztán mindenre fény derült...:-)
A halaidhoz én is gratulálok, ahogy a példamutató blogodhoz is.

starboard · http://horgaszat-befektetes.blogspot.com/ 2011.12.06. 14:36:17

szep hal, szep gondolatok... csak kar, hogy nem mind a 300.000 magyar horgasz olvassa... kotelezovo kellene tenni az olvasast