Befejeződött a téli vízszintre állítás a Tisza-tavon. Ebben a méltán népszerű időszakban mi is 5 napot töltöttünk el a tározó különböző részein. Bár az eredmények most is egy kissé alulmúlták a várakozásainkat, azért az idei eddigi legnagyobb csukát most is ebben a pár napban tudtam elejteni.

A vízleengedés alatt a legizgatóbb kérdés mindig az, hogy hova tudunk még bejutni, mik az elérhető helyek. Ha az időjárás nem kedvez és nagy a szél, akkor jelentősen beszűkülnek a lehetőségek, mert a tározó mélyebb részei felkavarodnak, és nem kecsegtetnek jó esélyekkel. A kisebb holtágak bekötői már a vízeresztés elején is nehezen vagy egyáltalán nem járhatók. A folyó és az öblítő csatornák is izgalmas terepet nyújtanak süllőre harcsára, de mi ezt idén kihagytuk, mert ki szerettük volna élvezni a csukázás nyújtotta cserkészős kereső horgászat minden örömét. Terveinkben maradtak tehát a nagyobb morotvák, nyitottabb holtágak.

A tározó laposabb részein is maradt még elég víz. Azt gondoltuk, hogy talán az utolsó napunk lehet a vízleengedés harmadik-negyedik napja, amikor a tározó sekélyebb akadósabb részein is találunk süllőket. Ezért egy esti kishalas süllőzéssel kezdtünk. Nem is döntöttünk rosszul, mert napnyugta után 3 kapásunk is volt, amiből én meg is fogtam az egyiket. A jutalom egy gyönyörű 3,20-as süllő. Késő este is volt még egy akcióm, de meglepetésre az egy 2 kilós csuka volt, ami szerencsére nem tudta a monofil zsinórt elharapni, így szintén a csónakba került. Elégedetten készültünk másnapra.
Reggel első utunk az ilyenkor még elég könnyen megközelíthető Csapói-holtág és a Borzonat felé vezetett. A vízmélység itt még lehetőséget adott a medren kívüli tuskós meghorgászására is, ahol 40-50 centis vizet találtunk. Szóba jöhet még ilyenkor intenzív területként a rézsű 80-100 centis vize is. Én inkább ebben bíztam és a mederben, de amikor Boci megakasztotta az első csukát a tuskósban, akkor végleg letettük voksunkat a sekélyebb részek mellett.
Egyértelműen a körforgók voltak a legfogósabbak, de így is csak 2 csukát és egy balint tudtunk begyűjteni 2 rontott kapás mellé. Délben átálltunk a Borzi végébe. Próbálkoztunk, de sokan voltak, ezért inkább eldöntöttük, hogy a délutáni remélt kapós pár órát ismét a reggeli sikeres helyen töltjük el.
Már a kora délutáni órákban volt esemény. Nem messze tőlünk, egy osztrák csónaknál láttunk egy jó fogást, ezért izgatottan kezdtünk dobálni hárman 3 féle csalival. Én a vízközt húzott gumihalra voksoltam, míg Boci körforgózott, Szasza pedig a villantókat nyüstölte.
Előbb Boci igazolta a választás helyességét, majd én is bebizonyítottam, hogy a Svédországban favorit módszernek számító tempósan húzott gumihal itt is működik. A tuskósból a meder rézsűje felé dobott, 8 centis Relax Diamondomra a csónaktól nem messze eszelős sebességgel vetette rá magát egy szép 81 centis csuka. Remek erővel küzdött és Bocinak hála, aki a merítővel sietett segítségemre, épphogy meg tudtuk fogni, mert a jig horog füle az utolsó pillanatban kitört az ólomból. Az idei legnagyobb tiszatavi csukám megint az apasztás negyedik-ötödik napján kapott, akárcsak az utóbbi 4 évben mindig. Ez nem lehet véletlen.
A már megírt mindenszeteki dunai kirándulás miatt a következő 2 napot kihagytuk, de a harmadik napon Tamás barátunktól már jött a hír, hogy jól fogják a csukát, így én is útra keltem, ezúttal két fiammal. Sajnos azonban az első napi Borzonaton eltöltött pergetésünk totális kapástalanságot hozott. Másnap a nyugodt, csendes, meleg őszi időjárás miatt a tározó nagyobb mélyületeiben bízva keltünk útra korán reggel, de a Lapos-Morotva végében olyan sűrű köd ereszkedett ránk, hogy meg kellett állnunk. A Kozma fok környékén járhattunk, de 50 méternél messzebb nem láttunk. Ilyenkor reménytelen a helyzet GPS nélkül. Szerencsére nekünk volt műszerünk, de inkább leálltunk dobálni, várva, hogy felszálljon a köd. Talán a harmadikat hajíthattam, amikor hatalmas kapásom volt, de egy óriási örvény kíséretében lemaradt a hal. Izgatottan dobáltunk tovább, de nem lett folytatás. A köd felszálltával a Fűzfás-Morotvát fésültük át, de teljes volt a betli. A víz valami érthetetlen okból zavaros és barnás színt mutatott, ami elvette a hitemet, ezért úgy döntöttünk, megpróbálunk bejutni Óhalásziba.
Ezúttal is megmutatkozott a kis gumicsónak előnye. Egy kis lavírozás után gyakorlatilag simán bejutottunk ott, ahol láthatólag a ladikok már szinte esélytelenek voltak. A holtág szinte üres volt, rajtunk kívül még 2 csónakkal találkoztunk összesen. A vízeresztés előtti időszak tökleveles cserkészései ezúttal nem hoztak sikert, ezért váltanunk kellett a medertörés és a meder felé. Máté választása mutatta meg az aznapi helyes utat. Benyhe János barátom által készített kisebb kanállal kicsalta az első kapást.
Az egészen mélyen húzott villantók (Gipo nehezebb változatai, Inkoo 16 grammos kanalak) meghozták a jókedvünket, mert egymás után jöttek a kapások. András fiamtól kaptam születésnapi ajándéknak egy általa festett egyedi citromsárga Gipo kanalat, amit fekete pöttyei miatt Gepárdnak kereszteltünk el. Hát Gepárd egymás után produkálta a kapásokat, de csak 3 csukát tudtam megfogni vele, míg Máté egyet. Andrisnak is volt végre egy kis sikerélménye, hiszen az ő általa festett kanállal arattam.
A módszer igen nagy gyakorlatot igényel, hiszen a kanalat úgy kell ejtegetnünk, hogy az minél közelebb legyen a fenékhez, de ha lehet, ne érjen hozzá, mert akkor összeszedi az aljzaton lévő trutyit. Ehhez nem csak gerinces pálca és jó kéz kell, de megfelelő meder-ismeret is. Nem csoda, hogy Andrásnak nem sikerült halat fognia. Máté viszont több rontott kapás után végre kikanyarított egy sablonos jószágot. Sajnos a darabosabbak ezen a napon valahol máshol jártak. Végül 7 megfogott csukával zártunk és elégedetten készültünk utolsó napunkra.
A felerősödő szél és autónk kisebb szerviz igénye miatt csak a Füredi Holt-Tiszát gondoltunk letesztelni a záró napon. Kicsit barátságtalan volt a víz és sem a medret fésülgetve sem a szélvizek növényei közt nem is volt kapásunk egész délelőtt. Kora délután aztán végre a medertörésen Máté megtörte a jeget villantóval, és láttunk egy közeli csónakban egy mélyvízi fogást is, ezért mi is egy csendesebb, mély szakaszt kezdtünk el vallatni villantókkal. Egy kapásom volt, de amikor körforgóra váltottam végre meg is fogtam a halakat. 3 kisebb, kiló körüli jószág után András is feliratkozott a fogási naplóba. Első pergetett csukáját egy piros 4-es Mepps körforgóval ejtette el. Végül a nehezen induló nap nem is lett olyan rossz, hiszen 5 csukával zártunk.
Jó szórakozást és elegendő fogást nyújtott az apasztás alatti pár nap. Szembetűnő volt, hogy a ragadozókat a vízeresztés utolsó napjaiban már kizárólag a mély részeken tudtuk meglelni. Sajnos a nagyobb mamikat idén sem találtuk meg. Hiába, az az igazi kihívás. Talán, ha jobban rámozdulunk a Kozma foki ködös eseményre… Sebaj, jövőre újra itt leszünk!

Köszönet Máténak és Bocinak a fényképekért és Pipennek az autóért!!!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rablohal.blog.hu/api/trackback/id/tr913368086

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.