Néhány tucat svéd csukával és átáztatott esőruhával a hátunk mögött úgy éreztem ideje egy kicsit feljebb lépni. Ezt nem csak képletesen, és a fogási eredményeket illetően gondolom, hanem szó szerint is, ugyanis a csukás zóna déli területeit kipróbálva az északabbra húzódó partvidékeket tűztem ki felderítéseink célpontjaként. Azt gondoltuk, hogy a tavaszi felmelegedés idején nagyon jó fogásokat ígér a folyók torkolatában elterülő, sekély, fehérhalakban gazdag régió. Választásunk a Stockholm közelében fekvő Trosa városára esett.

A városka egy kis ékszerdoboz. A sétáló utcák, kikötők, zöld területek, éttermek bámulatos harmóniájával és egy gyönyörű kis folyócskával, mely itt éri el a Balti-tengert. A torkolat környéke sok helyen sekély, de vannak mélyebb nádasok is és persze a szigetek és öblök sem hiányoznak a palettáról. A műholdas képeken több ígéretes szakaszt is kiszúrtunk magunknak. Kellően változatos területnek tűnt egy pár napos felderítésre.

A torkolatvidéket persze nem saját ötletből támadtuk meg. Több svéd horgász oldalt, blogot böngészve találtunk a trosai öbölre. Tavasszal itt hatalmas mennyiségű dévérkeszeg gyűlik össze és talán ez okozza azt, hogy még a szokottnál is több vadászattól felajzott csukát lehet itt műcsalival becsapni. Az előzetes várakozások tehát nagyok voltak. És a körülmények is megfelelően alakultak. A jég éppen az előző héten olvadt el, így várható volt, hogy a halak aktivitása fokozódni fog. Nehéz eltalálni a jó időpontot, mert a hetekkel, sőt néha hónapokkal korábbi foglalások szükségessége miatt belefuthatunk jéggel még fedett vizekbe, vagy rossz időjárásba is. De nekünk szerencsénk volt. A kis faház, amit az öböl közepén elterülő kis szigeten béreltünk ki ideális szálláshelyként szolgált, a már megszokott korrekt svéd minőségben és felszereltséggel. A házhoz tartozott egy kis kikötő is, ezért a csónak vízre tétele sem lehetett gond.

Kis házunk külsőre nem okozott csalódást. A ház körül kétszer is találkoztunk jávorszarvassal!

 

Belsőre pedig egyenesen tökéletes volt még 3 fő részére is. Sajnos a következő évben már hosszú távra kivette valaki, így a bérlési lehetőségünk megszűnt.

Mivel a kis ház a városka központjától pár száz méterre feküdt és a kikötőnk sem volt messzebb 200 méternél, ezért az 1 hetes horgászat alatt az autót gyakorlatilag elfelejthettük. Napjaink unalmasan teltek: horgászat – pihentető városnézés – kajálás – jóízű ejtőzés, videózás és a napi fényképek nézegetése a szálláson. Ezek a gyötrő programok váltogatták egymást. Borzalmas volt… sejthetitek! A horgászatot egy vásárlással vagy egy városnézéssel is meg lehet szakítani, hiszen akár a városka főutcáját képező Trosa folyón is kiköthetünk.

Az 5000 fős csodavároska a Trosa folyócska torkolatára épült. Tavasszal kissé álmos, nyáron megpezsdülő élettel, hangulatos kikötővel, sétáló utcákkal, kis kézműves boltokkal, éttermekkel.

A túra új felfedezésekkel és nagy halakkal ajándékozott meg mindkettőnket. Egyértelműen mondhatom, hogy azóta is csak egy élvezetesebb és eredményesebb svédországi horgászaton vettem részt. A túra igazi és pótolhatatlan értéke az volt, hogy saját erőből jöttünk rá az üdvözítő módszerre és találtuk meg a fogós helyeket. A szokásos kis képes beszámolót az alábbiakban olvashatjátok.

A sokadszorra nem annyira izgalmas, viszont annál hosszabb autóút és a kellemes kis szállás elfoglalása után a következő nap reggelén vízre tettük a hajót. A szigetet északi oldalról egy csatorna övezi, amelyen kis pontonunk állt, és amelynek mindkét vége ígéretes nádasok elé vezetett ki. Eleinte ezeket a nádasokat erőltettük, de nem sikerült halat fognunk rajtuk.

Már 2-3 órája dobáltunk és átfésültük a sziget szinte teljes északi oldalát, amikor nekem végre kapásom volt egy Zalt-Z csalira… megdöbbentem, amikor megláttam a felszín alatt a szabályosan szájba akasztott, kiló körüli dévért!

A torkolat lapos vizein rengeteg dévérkeszeg gyűlt össze és ezekből sajnos időnként kabátba akasztottunk néhányat az elkövetkező napokban. Itt éppen Máté egyik vétlen, 2 kiló körüli áldozata látható. Pergetés közben gyakran láttunk forogni 2-3 kilós egyedeket is. A dévérek jelenléte felébresztette reményeinket, hiszen ilyen keszeg-sűrűség nem hagyhatja hidegen a nagy csukákat sem. Ennek ellenére az első napon összesen 3 kapást sikerült összeszednünk, és azt is a mélyebb nádasok mentén gumihalazva. Valamit változtatnunk kellett a horgászhelyeket és a módszereket illetően is, mert ez édeskevésnek tűnt. Elhatároztuk, hogy következő napon az öböl nyugati határán elterülő sekélyebb nádasokat fésüljük át.

Másnap élénk szélben vágtunk bele a pálya tetejébe. A képen jól látszik, hogy a széltől felkavarodott, iszapos mederben a víz átlátszósága 15 cm is alig volt. Magyar vizeken el sem kezdtünk volna ilyen körülmények közt dobálni. Megvallom itt sem volt túl nagy bizodalmam. Azt gondoltam, hogy a zavaros vízben a jerk csaliknál talán egy kicsit nagyobb rezgést keltő körforgóval próbálkozom. Első dobásra kapásom volt, de utána megint sokáig semmi. Ide-oda bolyongtunk egy 2-300 méteres szakaszon és próbálgattuk a csalikat. Máté végre fogott egy közepes csukát egy nagy sárga twisterrel. Akkor még nem sejtettük, hogy ennek a fogásnak milyen jelentősége lesz!

Lehet, hogy nem a jerk csalik kellenek nekik? Addig sliderekkel, gliderekkel dobáltam, de a 70-120 cm-es vízben nem igazán tudtam jól elvezetni a csalikat. Vagy a nádtorzsák vagy az aljnövényzet okozott gondot. Nem csoda, hogy eredménytelen maradtam. Váltanom kellett!

A helyi horgász kikötő és csali-üzlet tulajdonosa Jean nagy kedvvel mutogatta az egyik svéd újdonságot a Zam Z tail típust. Ez egy kövérkés, wobbler és glider közötti furcsa szülemény, de a nagy újdonsága abban rejlett, hogy egy szilikon farok volt a hátsó horogra erősítve. Esküdött rá, hogy tavasszal verhetetlenek az ilyen tail csalik. A vezetési technikára elég nehezen jöttünk rá, mert a szokásos jerk mozdulatokra az imitáció elég rosszul reagál, nagyon lassú süllyedése közben teljesen passzív és mondhatnám azt is, hogy kifejezetten bután mozog. Csak a gyors egymás utáni pici rántások hoznak ki belőle kielégítő cikk-cakk úszást. De nem ez a nyerő technika! Ha egész egyszerűen megvártuk, amíg lemerül 20-30 centire és egyenes vonalon vontatni kezdtük, akkor megállításkor nagyon szépen csúszott tovább és a farka ilyenkor még nagyszerűen hullámozva aktív maradt. Az ilyen megállításokba, kicsúsztatásokba jöttek a kapások! De nem is akárhogyan!

Nem hittünk a szemünknek, de a csali varázslatos volt. Ugyanazon a helyen, ahol eddig betliztünk, ott most egymást érték az akciók. Máté a Zam-mal dobált, de én összehasonlításul egy Buster Jerk shallow runnert erőltettem.

Ezt a glidert is még el tudtam húzni fél-vízen, de egy ráforduláson és egy rontott kapáson kívül nem tudtam felmutatni semmit.

Az arány döbbenetes volt. A Zam verhetetlennek bizonyult. Mivel csak ez az egy darabunk akadt a dobozban, ezért igazságosan megosztoztunk rajta, félóránként átadtuk egymásnak. Mindig az fogott, akinél a csali volt! Kora délutánra 10-12 akciónál tartottunk, aminek a felét meg is fogtuk.

Kézenfekvő megoldásnak tűnt a farokcsali helyettesítésére az a hagyományos tigris mintást twister, melyet szintén a helyi boltban szereztünk be, mert idehaza nem nagyon lehet ekkora méretben twistereket kapni. Egy kisebb, 8-10g-os fejjel szerelve ideális tempóban lehetett vezetni vízközt.

Ráadásul még előnye is volt a Zam tail-lel szemben. A torzsás-ritkás nád előtereken sokkal kevesebbszer akadt el, mint a 3-as horgokkal szerelt Zam. Arról nem is beszélve, hogy kisebb tömege miatt egy idehaza megszokott 240-es, 15-40 g-os bottal is kiválóan dobható, vezethető. Mivel Máté nemrégen szerzett be egy ilyen Shimano Speedmaster pálcát, ezért neki inkább ez a kis tigris-twister lett a kedvence.

 

Ezzel a bottal a fárasztás sokkal élvezetesebb és könnyebb, mint a rövid, kemény multis piszkafákkal. Nem csoda, hogy fiam kezéből nehezen tudtam néha kicsavarni a kis shimanot néhány kölcsön-dobásra.

Megtaláltuk a helyet és a módszert. Délutánra közel 20 akción és 8 szép csukán voltunk túl, amiből kettő megütötte a métert, igaz, nagyon soványka állapotban voltak. Ilyen remek menet után alig vártuk a következő napot. 

És az a másnap felülmúlta még az előző nap eredményeit is. Én továbbra is kíváncsi voltam, hogy a gliderek mit tudnak a farok-csalikkal szemben, ezért erőltettem a Bustert és a Zalt Z jerkeket, miközben Máté a Zam-Z tail-lel és a Tigrissel aprította a csukákat. Bár Buster-rel is sikerült kicsikarnom egyet, de le kellett vonnom a következtetést, hogy itt a farok a lényeg! Megadtam magam és lecsaptam az éppen szabad darabra.

Hamar meg is lett az eredménye. A kapások szépen folyamatosan oszlottak el, de a nap derekán volt egy hosszabb kapástalan időszak. Estére egy kicsit enyhült a szél és mi találtunk egy nagyszerű torzsás lapost. Ide horgonyoztuk le a csónakot és a napnyugta előtt még remek fárasztásokban volt részünk.

Este 6 után támadtak a mamák! Felejthetetlen élmény volt, ahogyan a felszín közelében vezetett csalinkra a torzsák között burványló, toló-hullámmal mozdultak rá a tehenek. Máté megszerette a kis tigris-twistert és azzal dobált, és ő szedte ki a túra legjobb halát, ami 10 kiló felett volt a maga 105 centijével. Én felszíni Busterrel dobáltam csak, hogy fokozzam az élvezeteket a látható kapással. És én is behúztam egy szebbet.

Kedvenc beállásunk így nézett ki. Azért kellett ennyire ráállnunk a nádra, mert a kapások a táv első harmadában a nádfalhoz közel vagy maximum a felében a torzsák között érkeztek. Lekövetésekre nem nagyon volt példa. Ezt a sekély, torzsás terepet jerkekkel vagy wobblerekkel lehetetlen lett volna jól meghorgászni.

Fantasztikus 2 napot tudhattunk magunk mögött: az 5 legnagyobb csukánk összeadott hossza 488 cm! Ezzel 2005-2008 között az összes Västerviki Európai Csukafogó Versenyt megnyertük volna. A halakat mind visszaengedtük. Ilyen példányok kifogása sokkal nagyobb élvezet, mint az elfogyasztása, ezért az ésszerűség és az érdek is azt diktálja, hogy engedd vissza!

Természetesen a negyedik és az ötödik nap már nem lehetett ilyen kánaán. Bizony böjtölnünk kellett és hiába kerestük a halakat az addig jó helyeken és módszerekkel, a csukák eltűntek. Nekünk is kutatnunk kellett őket a tenger felé közelebb eső területeken. Az öböl DNY-i határának közelében már sokkal tisztább volt a víz és a torzsás öblök előtt sokkal mélyebb volt a meder. Az ilyen helyeken sokkal rövidebb a felszín közeli tail-csalik aktív szakasza, és nagyon kevés kapásunk akadt.

Ezért a sziget NY-i oldalán elnyúló nádasok széleit gumihalakkal vizsgáltuk át. A képen jól látszik, hogy ezeknek a nádasoknak sokkal élesebben kirajzolódik a határa, ami azt jelzi, hogy mély víz van előttük. A 4-5. napon ezeken a helyeken fogtuk gumihalakkal a csukákat, de sem számban sem pedig méretben nem tudtuk utolérni a hét eleji formánkat, mindkét nap csak 4-4 közepes jószágot fárasztottunk ki, 6-8 rontott akcióval dúsítva.

A túra nagy tanulsága a farokkal szerelt csalik fogósságának felismerése. Nem csoda, hogy idén már beszereztem speciális, svéd gyártmányokat és ezekkel vágok neki a tavaszi tengeri csukázásnak!

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://rablohal.blog.hu/api/trackback/id/tr472825597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wolf666 2011.04.14. 17:08:23

Nagyon hangulatos írások,érdekes és értékes tapasztalatok!
Gondolom a fiadnak és neked is egy életre szóló élmények.
csak gratulálni lehet.