Tiszai gumihalazások 1.

2011.02.09. 07:07

Gyermekkoromban utáltam veszíteni. Lehetett az tanulás, sport vagy játék mindig a győzelemért hajtottam. Emlékszem, Zoli bátyám is nehezen viselte a kudarcot, de ő egy dühöngéssel vagy legyintéssel hamar túltette magát a helyzeten, engem azonban napokig emésztett egy-egy vereség. Dúlva-fúlva vetettem magam újra és újra olyan vetélkedésekbe, melyekben gyakran jöttek a pofonok.

Szerencsére idősebb koromra a tapasztalatok lehűtöttek, de a kihívások és a sikertelenség okainak makacs keresése megmaradt.

Február első hétvégéjén minden jel arra mutatott, hogy érdemes kimennünk horgászni. A Tiszán 2 hullámban levonuló több hetes áradás után végre letisztult a víz, 40 cm körüli lett az átlátszóság és a sebessége is lelassult annyira, hogy a gumihalakat vezetgetni tudjuk. Az időjárás is kedvezett. A több fokos felmelegedés és légnyomás növekedés végleg arra sarkallt minket, hogy nekivágjunk Boci barátommal a Tiszának.

A Szabics kikötőben aztán nem fokozták tovább a hangulatunkat ugyanis fintorogva számoltak be néhány, az elmúlt napokban fogott átlagos süllőről. Én bizakodó voltam, mert nem is az elmúlt napoknak kellett jónak lennie, hanem annak a napnak, amiben éppen voltunk.

A vízen aztán tovább folytatódott lehangolódásunk. A folyó még mindig egy kicsit gyorsnak bizonyult. A 35g-os fejjel szerelt 10-12cm-es gumihalakat alig tudtuk letenni. Sajnos a 424 fkm körüli mélységek elérhetetlennek bizonyultak. És mivel nagyobb ólmaink nem valának, ezért maradt a csurgás közbeni emelgetés vagy a partközeli 6-8 m-es rézsűk, törések letapogatása. Talán másfél órát szenvedtünk ezzel a tökéletlen helyzettel, aztán dobálgattunk a 421-es alatt is, végül úgy döntöttünk, hogy az Aranyosi-sziget környékén fekvő kisebb mélységű mederrel próbálkozunk. Én leginkább az elkerülő ág felső szakaszában bíztam, ahol a 4-5m-es fenéken igen jó lépcsők alakultak ki és minden évben fogtunk rajta süllőket. Hamar szembesülnünk kellett azonban azzal, hogy az orkánszerű szél pontosan hosszába fújta a kiszemelt részt, ritkán látott tarajos hullámokat korbácsolva. Ezt tehát kipipálhattuk.

A sziget alatti szakasz már szélcsendes volt, ígyhát ott folytattuk a dobálást 7-9 m mélyen kopogtatva. Erre a vízoszlopra már működtek a 25g-os fejek is, de a vastagabb zsinór és a nyúlósabb bot elkérte a 30g-ot is. Előbb a bal parton ereszkedtünk egyre lejjebb a kubik kifolyójától, de néhány elakadáson kívül semmi nem borzolta a kedélyeket. Rengeteg volt körülöttünk a csónak. A szél elől mindenki ide menekült. Egy másfél km hosszú szakaszra torlódott vagy 30 csónak, hiszen a derzsi egyenest is telibe fújta a kegyetlen szél, ráadásul a sziget védett ágában sokkal zavarosabb volt a víz, ami szintén a tisztább főágra hajtotta a jószemű horgászokat . Hiába sütött gyönyörűen a nap, melengető sugarait csak a szélárnyékban élvezhettük.

Átpártoltunk a jobb oldalra, mert egy kis foghíjat fedeztünk fel a csónakok sorában. Délután 1 óra lehetett és nekünk még kapásunk sem volt. Alig tettük le a súlyt az alattunk álló, rézsűn macskázó spori kivett egy jó másfeles sücit. A meder felé dobott, úgy kapta félúton az ütést.  Pár dobás, meg egy kis helyezkedés után kikarmolt még egyet, de a part felől. Ezt már nem láttuk olyan jól, mert messzebb állt tőlünk, de felcsillant a szemünk: beindult a hal! Lelkesedésünk fellángolt, repültek a twisterek, kicsi és nagyobb gumihalak ilyen-olyan színben és formában… És tényleg. Tényleg beindult…, mert 120 méterrel alattunk, ha jól láttuk Gégény Viktorék is fogtak kettőt és az egyik bosszantóan nagynak nézett ki.  Mivel közben alattunk ürült a hely, lejjebb csúsztunk a tutinak vélt pálya közelébe. Kapást így sem tudtunk kicsikarni, viszont közelebbről nézhettük végig, ahogy Vittorio és társa jó félórán belül még kettőt kipakol a darabosabb fajtából. Miután a hatodik süllőfogást is végig moziztuk egy büdös rávágás nélkül, néma csöndben egymásra néztünk, majd Boci megszólalt: „Na bazmeg, én megyek haza!

Ehelyett azonban csak felmotoroztunk a sziget-ágba a nagy akadó alá, és onnan lépegettünk lefelé egy-kettőt, de itt is csak folytattuk a betlinket. Az ág vize bosszantóan zavaros volt vélhetőleg a felette lévő szeles, hullámzó szakasznak köszönhetően, ezért megtanácskoztuk mitévők legyünk.

Boci véleményét már ismertük…, de én amondó voltam, hogy a hal ott van a sziget alatt és láthatólag eszik. Ne adjuk fel és áldozzuk a feladatnak a Nap utolsó óráját is, főként azért, mert az szokott a legfogósabb lenni! Visszaálltunk hát az ígéret földje közelébe. Tán egy 100 méterrel lehettünk lejjebb, mint koradélután. Az első pár dobás után: semmi. A Nap kezdett eltűnni a kopasz fák mögött. Alattunk láttuk 60-80 méterrel és kissé a meder felé egy fiatal páros perget. Az egyikük merőlegesen a part felé dob. Félúton akaszt. Megszákolnak egy négyes nagyszeműt! Ez már nekem is sok. Összetörten nézzük végig az örömüket, meggyalázva, hitetlenül dobálunk még 20 percet, majd hazakullogunk.

A kikötőben jönnek a hírek: rengetegen fogtak és nagyokat. A fenti részen Elek Gyuláéknál volt 10 feletti is és máshol is az átlag is verte a 3 kilót. Jó, ja! mondjuk, hiszen mi is láttuk…

A történetnek nem is lenne tanulsága, ha bele tudtam volna törődni vereségünkbe. Végig gondoltam mindent és magamban arra jutottam, hogy az ólmokat finomíthattuk volna. Mivel a rézsű felé is horgásztunk, de a csalit nagyobb részt a mederben a törés utáni platón vezettük, ezért a fejeket ehhez állítottuk be, így a rézsűn az alacsonyabb vízben gyakorlatilag végig csúszdázott az oda túl nehéznek bizonyuló jig fej. Ha könnyebb fejeket választunk, akkor a mederben ugyan nehezen értünk volna le, de a parti lejtőkön szépen kellethettük volna halacskáinkat.

Biztos voltam benne, hogy az időjárási és vízállási tényezők nem sokat változnak, bár az ilyen jó zaba-időszak ritkán tart ki hosszan. Azért másnap nem bírtam magammal, tépelődtem egész délelőtt majd kocsiba pattantam és leautóztam Füredre. Délután 1-kor már az előző napi meder-töredéket szűrtem, de most már az új felfogásban. 4-kor végre a boldogító ütés és a feloldozás egy 2,7-es 60cm-es sárkány képében megérkezett.

Gyerekkoromban utáltam veszíteni. Így idősebb fejjel imádok. A kudarc ugyanis mindig rávesz, hogy javítsak a hibákon.

A bejegyzés trackback címe:

https://rablohal.blog.hu/api/trackback/id/tr242648244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.