Vetés, aratás

2015.12.10. 21:00

Az a legnagyobb király, aki úgy tud szüretelni, hogy az ültetés, a nevelgetés fáradalmas éveit nem kellett végigcsinálnia. Sajnos – vagy szerencsére – én nem ilyen típus vagyok. Ott vagyok a vetésen keményen, de vigyázok a termésre és arra, hogy az aratásról ne maradjak…

Nem lett készen a motorom. Ez különösen azért bosszantó, mert a héten volt időm bőven délutánonként a Dunára látogatni. Ki kellett választanom egy olyan helyet, amit evezve is bevállalhatok. Végiggondolva az ismert szakaszokat egyetlen ilyen terület jöhetett szóba. Amikor…

Októberi süllők

2015.10.28. 21:42

Nemrégen még úgy éreztem, a svédországi csukázásoknál nem létezik számomra nagyobb horgász élmény. Mégis amikor a Dunán a tegnapi langyos októberi naplemente után beállt a sötétség és a gumihal lassú ejtésébe belependített egy súlyosabb süllő, azt éreztem, hogy ez az,…

Szerző: bazuka1

4 komment

Címkék: duna süllő gumihal

A tökéletes wobbler

2014.11.30. 18:10

Hetek óta próbálkozom eltalálni, hogy milyen csali volna a legmegfelelőbb a mostanában meghorgászott dunai partszakaszra. Lehet, hogy ma megtaláltam az üdvözítő megoldást… Kedvenc műcsalim a gumihal, ez nem is vitás. A legpontosabban és a leghosszabb zónában tudjuk vele…

Szerző: bazuka1

3 komment

Címkék: duna süllő wobbler

Apraja, nagyja

2014.11.20. 19:30

Mondja meg valaki, hogy mi történik! A „tízből három” törvényét a kezdeti években simán elfogadtam a Dunán. Később gyűlt a tapasztalat és ezzel párhuzamosan az eredményességi mutató is inkább a 4-5 sikeres napra fordult át 10 kirándulásból. Talán nem korai kijelentenem,…

Szerző: bazuka1

10 komment

Címkék: duna süllő gumihal

Gyorstalpaló szezonkezdet

2014.10.19. 16:01

Az elmúlt 15 évben egyszer álltam ilyen jól a szezon-kezdet elején süllőből. Igaz abban az évben – 2009-ben – egy jól sikerült svédországi gumihalazós hét dobta meg a számokat. Idén nem kellett skandináv túra a rekord számokhoz. Nyomasztóan gyenge nyári napok vannak…

Az első munkanap

2014.01.03. 16:15

Január első munkanapja és nemhogy hó nincs, de még a fagyokba sem kóstolhattunk bele igazán az idei télen. Mondjuk ez most kedvezően érint, hiszen a tarkómba támadó hajnali szél még így is kellemetlen. Az órámra nézek: van még 40 percem, aztán muszáj indulnom... halak húzzatok…

Szerző: bazuka1

3 komment

Címkék: duna süllő csuka gumihal

BÚÉK 2014

2014.01.01. 10:11

A karácsony előtti eseménydús napoknak meglett a böjtje. Egymás után három alkalommal kellett kapás nélkül regisztrálnom horgász délutánjaimat. De, hát ugye "addig jár a korsó... Egy jól meghorgászható, mély vizet vettem górcső alá az elmúlt napokban, mialatt Attila a…

Szerző: bazuka1

5 komment

Címkék: duna gumihal

Szarvas helyett

2013.12.23. 22:16

A parton sétáltam reggel a kutyával és olyan szép volt a Duna, hogy a megérkező melegfront ellenére nem tudtam elképzelni, hogy ne adjon ma is halat. Az esti peca mellett szólt az is, hogy a karácsonyi vendégek közül többen is jelezték: nem szeretik a szarvast, amit ünnepi…

Szerző: bazuka1

1 komment

Címkék: duna gumihal

A közeledő front betörés ellenére tegnapelőtt és tegnap is sikerült egy-egy kis süllőt fognom a Dunán. Úgy látszik, a megállapodó vízállás még megajándékoz minket néhány kószáló kisebb egyeddel, legalábbis ezen a szakaszon. A mélyebb lassú pályákon egyáltalán nem…

Szerző: bazuka1

Szólj hozzá!

Címkék: duna gumihal

Jobbparti party

2013.12.16. 00:29

Az igazi horgász nehezen tudja magából kiölni ragadozó énjét. Az élet minden területén próbál kapcsolatot teremteni szeretett hobbijával. Kutyasétáltatás közben én is ígéretes süllős pályákat kerestem... és találtam... November elején 13 év után újra kutyázásra…

Szerző: bazuka1

Szólj hozzá!

Címkék: duna gumihal

Novemberi holdtölték

2013.12.08. 20:01

Nem sok időt töltöttem novemberben a vízen. Az időjárás és a vízállás pedig nem volt rossz, igaz az áradás a legrosszabbkor jött, de a szokásos novemberi holdtöltét övező pár napban "felettem" és "alattam" is fogtak kapitális süllőket. Nekem azonban többet kellett volna a…

Szerző: bazuka1

1 komment

Címkék: duna süllő

Négyévszakos november

2012.12.02. 21:12

Ez az év megint szép novemberrel ajándékozott meg minket. Volt benne szinte minden évszak. A hónap kezdetén a klasszikus párás ősz után szinte nyárias majd tavaszias időjárás is meglepett minket. Az utolsó napokban pedig már a télies hideg is beköszöntött. Szerencsére ez a…

Szerző: bazuka1

3 komment

Címkék: duna süllő gumicsalik

Begyorsult és megemelkedett a Duna, de szerencsére ez a téli áradás ritkán zavarja be annyira a vizet, hogy ne lenne érdemes egy kis gumihalazással próbálkozni. Mi is a délutáni pergetés mellett döntöttünk és jól tettük! A felgyorsult folyam még mindig nem érte el az átlagos…

Mikulás expedíció

2011.12.08. 13:02

Valamiért mindig változtatnom kell. Amikor már éppen kezd működni egy hely, egy módszer, akkor állandóan közbejön valami. Jobb a nehézségeket megelőzni és a saját utunkat járni. Ehhez azonban szükség van a felfedezésekre. Mikulás expedíció indul! A legelső dunai, nehezen…

Szerző: bazuka1

4 komment

Címkék: duna süllő gumihal

Szenzációs az idei gumihalas idény a Dunán. Szinte minden nap tartogat valami újat és jó fogásokat. A november a süllők mennyiségével elégített ki, és így december elejére már a méretre sem lehet panaszom. Egyre gyakrabban látogatok mostanában a vízre. Olyan gyakran, hogy ki…

Szeretem a süllőt. És nem csak fogni, de enni is. Bár halaimat szinte mind visszaengedem, mégis november elején a süllőző időszak kezdetén rendre megvadulok, és a konyhára kezdek termelni, ízlelőbimbóimban érezve a sült hal mennyei zamatát. Az idén eddig az októberi jó…

Mindenszentek a Dunán

2011.11.05. 11:41

A tavalyi katasztrofálisan gyenge dunai gumihalas idény után epekedve vártuk a lehűlést, hogy végre beinduljunk egyik kedvenc pergető módszerünkkel. A hideg nem jött el, de a víz gyönyörűnek ígérkezett és mi, kikerülve a hosszú hétvége négynapos tiszatavi őrületét, inkább…

A brutális kánikulai napok után végre mindannyiunkban fellángolt a horgászkedv. Az augusztusi nyári esték utánozhatatlan hangulata rendre kicsalt minket a környező ruganyokra. Az időjárás egészen szeptember végéig elcsúsztatta a nyárbúcsúztatót. Ráadásul a vízállás is…

Balinok a Dunakanyarban

2011.05.05. 09:56

Nem nagy baj az, ha az ember munkaadója szeret horgászni. Így munkaidő alatt könnyű összekötni a hivatalos megbeszéléseket egy délutáni balinozással.  A dolgozói csapatból hárman álltunk össze, hogy a Dunakanyar egy impozáns és balinozás szempontjából igen kecsegtető…

Téli gumihalazások a Dunán

2011.02.03. 10:16

Motorbalesetemből kezdek felgyógyulni. Nagy szerencsém, hogy lábadozásom alatt előbb kemény fagyok és jégzajlás gyötörte a süllőzőket majd egy masszív árhullám vonult le a Dunán és a Tiszán, így valószínűleg nem sok alkalmat hagytam ki. Még egy utolsó gumihalas hajrá…

Ismét egy video Pásztor Pipennel történt kalandozásaink idejéből 2004 júliusából. Aki csak a halfogásokra kíváncsi annak nem kell az első rész okoskodásait végighallgatnia... Sajnos a hajnali szép balinfogásról Pipen lemaradt, mert nem bírta az éjszakai kiképzést és…

Az első sárkány

2011.01.23. 22:46

Várjuk a hideget, de csak nem jön. Pedig már november van. Szasza barátom ennek ellenére türelmetlenül járja a Dunát. Szinte minden nap megpergeti szokott helyeit, de csak ritkán sikerül vámot szednie. Telihold után nem sokkal azonban izgatottan invitál egy folyami randevúra. Azt…

Szerző: bazuka1

1 komment

Címkék: duna süllő wobbler

Budapesti balinok

2011.01.23. 19:59

2004 május elseje sokaknak fontos nap volt az uniós-csatlakozás miatt. Engem ellenben sokkal inkább azért vígasztalt ez a dátum, mert ekkor végre lejárt a balinra kivetett fogási tilalom... Távolabbra tervezett portyáim előtt lelátogattam a közeli budapesti Duna-partra balinokután…

Szerző: bazuka1

6 komment

Címkék: duna balinok