Sajnos a múlt heti 2 napos betlim alkalmával volt időm gumihalaimat nézegetni, tesztelgetni. Néhány típust felvettem mozgóképre a csónak mellett belógatva, a Tisza áramlatát kihasználva. Akkor vegyük sorra őket, természetesen a kedvencektől haladva...

Elsőnek legnagyobb kedvencem a Lunkercity Shaker közepes méretű csaliját próbáltam ki. Kis sebességnél is mozgásba lendül nagy lapát farkának köszönhetően, de meglepetés, hogy erős áramlatban sem vereti túl magát. A hosszúkás forma miatt egy plusz kacsázást is végez, gumija ellenálló, színválasztéka egyedülálló. Gusztusos, míves plasztik csali. Két hibája van: az egyik, hogy Magyarországon kicsit nehezebb hozzájutni, a másik, hogy a vékony, hosszú test miatt egy kicsit nagyobb ügyesség és nagyobb horog kell a feltűzéséhez.

Következzék a dobogó második fokáról a Relax Shark gumihal. Megvallom, hogy én ezt a típust használom a leggyakrabban, mert a Dunán kiválóan mozog. Bár nem olyan könnyen, mint a Shaker-nek, de nagyon kis mozdulásra is beindul a veretése, ami egy kicsit kisebb kilengésű, mint a Shakeré, de ennek köszönhetően a nagyobb sebességű áramlatban is kiválóan mozog. Kevésbé billegteti a testét, ezért jól lehet fokozni a mozgását vasaló vagy erie típusú fejekkel. Anyaga nagyon strapabíró, színválasztéka kielégítő, de nem túl fantáziadús (szerintem a színek körüli hókuszpók zavaros magyar vizeken úgyis inkább a horgásznak, nem a halnak szól). Könnyen tűzhető, könnyen hozzá lehet jutni és nem drága. A legjobb kenyérkereső gumihal.

Azért szeretem a Relax Kopyto 4-L típusát, mert jól variálható a Sharkkal. Azzal ellentétben ugyanis lassú, kígyózó mozgása van, nagyobb amplitúdójú kitérésekkel úszik, teljesen máshogy mozog. Nagy áramlatban éppen ezért talán egy kicsit könnyebben túlvereti magát, de mély vízi ejtegetésre, vagy állóvízen való gumihalazáshoz ideális lehet. De jól jöhet még akkor is, ha érezzük a halat az adott helyen és valami más rezgést szeretnénk nekik bemutatni. Leválasztott teste miatt rendkívül könnyen tűzhető, kiváló kemény anyaga jól állja a megpróbáltatásokat, elérhető és nem drága. Színválasztéka átlagos. Ilyen típussal fogtam életem legnagyobb süllőjét.

Túl sok tapasztalatom nincs ezzel a Storm Proshad gumihallal. Boci hozta magával, hát ezt is leteszteltük kamerával. Piacra kerülésükkor nagyon ódzkodtam tőle, mert kipróbáltam a Storm egy másik jointed testű gumihalát és az nagyon passzív volt, csak erős húzásra indult be. Ez a típus viszont kellemes meglepetést okozott, hiszen jól láthatóan intenzíven mozog már alap áramlatban is. A nagyon vékonyka has, gyenge faroknyél és túl puha, kényesebb anyaga miatt viszont az extraként várható test billegés helyett csak passzív farokcsóválást mutat. Talán vasaló fejekkel lehetne javítani ezen. Engem mozgásban a Mann's halakra emlékeztet, amiket már régen sem szerettem túlzottan, igaz Szasza barátom például sokszor lefogott mann's csalival. Néhány alap színben kapható, átlagos áron.

Nemrég Váradi Gyuri boltjában vettem ezt a Cormoran Triangle gumihalat és elsőre megszerettem. Lassú harmonikus mozgása kellően kis sebességnél is már megmutatkozik és egy legelésző snecire vagy bodorkára emlékeztet, egészen realisztikus számomra. Ráadásul kreatív csalivezetést tesz lehetővé, hiszen nagy sebességhatárok közt mozgatható hatásosan. A kidolgozása és színezése elsőrangú, de nagy hibája, hogy rendkívül puha és kényes anyaga miatt morzsolódik, reped és gyakorlatilag 1 tűzést tud elviselni, azt is csak vékony nyakú jig fejjel, mindemellett túl drága!

Ritka madár nálunk ez a Berkley Saltwater Swimshad gumihal. Döntött farokállása, kemény anyaga és vastagabb faroknyele miatt alap áramlásban be sem indul. Régebbi típus. Vélhetőleg idehaza nem volt és nem is lesz túl nagy sikere, pedig gyors vezetésnél balinozásnál vagy növények felett vezetett csukázásánál meg tudná mutatni igazi formáját. Ha ugyanis van sebessége, akkor egész klasszul mozog. Anyaga kiváló és szagosítása is van. Elsősorban szerintem tengeri vontatásra vagy az ottani gyors vezetésre nagyobb áramlatokra találták ki.

Viszont, hogy ezt a Cormoran Turbotail csalit mire találták ki, azt nem tudom! Mellé lógattunk egy fehér Relax Aqua típusú halacskát is (ami mellesleg a legátlagosabb mozgású plasztik csali szerintem), hogy látszódjon bizony ez nem trükk! A turbónak nevezett farok csak turbó sebességnél indul el, akkor viszont nagyon kevés ideig mozog ugyanis olyan sebességgel kell húznunk, hogy repülőhal lesz belőle, a levegőben pedig már ugye ismét leáll a turbó. Súlyosbító körülmény, hogy amíg mozog addig is inkább hasonlít egy pörgő masnira vagy egy gerinc-műtött fuldokló tacskóra, mint kishalra. A faroknyél vékonyítása túl közel esik a test súlypontjához és vélhetőleg ezért végzi ezt a nem túl tetszetős csavargó riszálást. Anyaga jó, de az ára horror. Mindenesetre sosem tudhatjuk, hogy a halaknak mi kell. Én viszont tudom, hogy mire fogom nagyon jól hasznosítani: akadós, ismeretlen terepeken az első dobásokra ezt fogom feltűzni!

Sajnálom, hogy a Berkley (régen Mitchell) Pulse gumihalat nem vettük fel (hát hiába azért horgászni is kellett), mert az is a kedvenceim közé tartozik. Szeretem még a Relax "sima" Kopyto-t és az Aquat is, de igazából szerintem az első 3 talán a Pulse-zal megtoldva tökéletesen elegendő számomra egy gumihalas szezonra.

Az újabb és újabb találmányok pedig rendkívül alkalmasak arra, hogy elherdáljam a pénzemet és hódolhassak kíváncsiságomnak. Aztán ki tudja, mikor köszönt be valami kellemes meglepetés!

A bejegyzés trackback címe:

http://rablohal.blog.hu/api/trackback/id/tr202711672

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kerényi Grácia - VIZEK 2011.03.05. 21:01:59

VIGYÉL ÁT, RÉVÉSZEMKezdetben voltak a vizek.És Isten lelke lebegett felettük.Szabadíts meg, Uram, mert a vizek lelkemig hatolnak.H2O. A képlet egyszerű.Két hidrogén egy oxigénre.Az oxigén az élet.A hidrogén – halál.Belőle kétszerannyi kell.K...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.03.07. 22:45:31

Szia Bazuka!

Köszönöm, hogy kitetted a linkemet az oldaladra. Természetesen ezt én is megteszem viszonzásképpen. Néztem a rekordlistádat. Hát nem semmi halakat fogtál... :o)
Én csak álmodozom ekkora fogásokról... :oD
Gratula.
Figyelemmel kísérem az írásaidat a jövőben...
Baráti Üdvözlettel

Bogyó bácsi
pecazas.blog.hu

Bogyo_bacsi · http://pecazas.blog.hu 2011.03.07. 22:51:29

Szia Bazuka!

Köszönöm, hogy kitetted a blogom linkjét az oldaladra. Természetesen ezt én is megteszem viszonzás képen. Néztem a rekordlistádat. Hát nem semmi halakat fogtál... Én csak álmodozom ekkora fogásokról.
Gratula
A jövőben figyelemmel kísérem a blogodat...
Baráti üdvözlettel

Bogyó bácsi
pecazas.blog.hu

ex-leprás 2011.03.11. 23:04:10

csak azt akartam mondani szilágyi úr, hogy hiánypótló.
ez pedig epic:
"Én viszont tudom, hogy mire fogom nagyon jól hasznosítani: akadós, ismeretlen terepeken az első dobásokra ezt fogom feltűzni!"
javaslom levédeni, mint minősítési kategória :)
ismeretlen, akadós terepen, első, tapogatózós dobásokhoz ideális - tehát szar... :)))